Comenius nemzetközi projekt 2012-2014 a Szent-Györgyiben
A Comenius programot az Európai Unió indította azzal a céllal, hogy már iskolás diákként kapcsolatba léphessenek egymással az Unió polgárai. Nemzetközi projektről van szó, a résztvevő országok palettája nagyon változatos. Mediterrán, észak- és kelet-európai országok kamaszkorú tanulóival közösen dolgoznak iskolánk tanulói, egy előre meghatározott témában, két éven keresztül.
A francia munkanyelvű LA REVUE ÉLECTRONIQUE DES ADOLESCENTS « Kamaszok elektronikus magazinja » hét ország iskolái között valósul meg. Óriási lehetőség mindazoknak, akik bátorságot, kitartást és tehetséget éreznek magukban olasz, spanyol, svéd, norvég, török és román hasonló korú és bizonyosan hasonló érdeklődési körű diákokkal együttműködni. Az országok között a munkanyelv francia. Kicsit meglepő módon nincs a partnerországok között Franciaország, de a román kolléga a főkoordinátor és tudjuk jól, Romániában a franciát előnyben részesítik és kedvelik. A további partner lista is illusztris: Spanyolország, Törökország, Norvégia, Svédország és Olaszország, ahonnan két iskola is bekerült a csapatba.
A téma nagyon motiváló a gyerekek körében, az érdeklődésüket sikerült felkelteni, ez látszik abból, hogy teli vannak ötletekkel. A projekt címe : Kamaszok elektronikus magazinja. A gyerekek a szerkesztők, az ötletgazdák, web-dizájnerek, az informatikai ismereteiket itt kamatoztathatják. Mindent megvalósíthatnak a netes felületen, amit csak kitalálnak. A közös munka során az ötletek és feladatok megbeszélése egy közös web felületen zajlik, videó konferenciák lesznek és természetesen a legmotiválóbb tényező, a kiutazások egymás országaiba. Ezek az utak mind munkatalálkozók is egyben. A gyerekek diáktársaiknál laknak és így lehetőség nyílik egymás életének jobb megismerésére is. A találkozás során megbeszéljük a munka eredményeit és a következő számot összerakjuk. A suliban van egy Comenius fal, szintén azzal a szándékkal, hogy a projektben közvetlenül nem résztvevők is tájékozódhassanak a munka eredményeiről. A projektben a franciatanárokon kívül részt vesz az iskola anyanyelvi lektora és az iskola pedagógusai közül azok a kollégák, akik érdeklődnek a téma iránt. A két éves projekt során megvalósuló eseményekről és a megalkotott dolgokról rendszeresen tudósítunk az iskolai diákújságban is és helyet kapunk a kerületi ferencvárosi újság hasábjain is.
Jó munkát kívánok !
Szecseiné Fehér Andrea koordinátor
|